2017. május 17., szerda

4.Fejezet – Hercegnő színre lép

Sziasztok, bogárkák! :)
Újabb fejezet érkezett. Örültök neki? 
Igazából szörnyen zsúfolt hetek állnak előttem, illetve hagytam őket hátra,
ezért volt ez a kiesés. Most azonban új részt hoztam, hogy legyen mit olvassatok. 
Ha tetszik a rész, tudjátok mi a teendő. 
Sok puszit küld
Writer Girl ☺

Cloe


Rettentő fejfájás keretében ébredtem, mint aki másnapos, leszámítva persze azt, hogy igazából mindössze két pohár lehetett a tegnapi adag (a másodikra Andy, Debby barátja beszélt rá, akivel együtt voltak, mikor rájuk nyitottam), és ettől már undorodtam, mintha a két pohár belépő lenne anya vodkával teli életébe. Ez persze nem jelentette azt, hogy nem lehetek rosszul életem első, de igen szolid italozásától. Sőt, egész jól szenvedtem, ha lehet ilyent mondani, nem kellett ehhez hajnalig a sörcsappal ismerkednem. Debbynek nem sikerült ennyivel, és a hangok alapján, amik a fürdőajtón keresztül szóródtak ki, eléggé undorító elfoglaltsága lehetett odabent, ami senkinek se lenne kellemes. Ő jobban elengedte magát, hogy Andy és Mark segítette haza, az előbbi szintén spiccesen, az utóbbi elég jól tartotta magát, Debby pedig azon nyomban kidőlt, hogy lehajtotta a fejét a párnára. Nem tekintettem a legjobb ötletnek a félreggelig tartó mulatozást, pláne hogy ma így is több dolgunk van, de meglehet, hogy csupán én vagyok ennyire régimódi és elmaradt  gondolkodású. Bár igaz ami igaz, tökéletesen késésben voltunk, én pedig még mindig pizsiben álldogáltam az aprócska szobánk közepén, azon gondolkodva, a szobatársam mégis mikor hagyja abba az öklendezést. Alig tizenöt percem volt az előre tervezett megbeszélésemig az óráimmal kapcsolatban, nem tűnt ajánlatosnak már a legelső alkalommal késni, de iszonyatosan vágyakoztam egy forró zuhany után, hogy lemoshassam magamról a tegnap szagát. Eközben egyre inkább azon kaptam magam, hogy minduntalan Mark felé száguldanak a gondolataim, és felidézem, mikor tegnap mellénk szegődött, és egészen addig flörtölt velem, míg el nem jöttünk onnan. Újra látni akartam őt, hallani a dögös skót akcentusát, amivel több lányt levehetne a lábáról, mint akár Justin Bieber vagy a One Direction tagjai. Egyáltalán nem megfontolt reakció ez tőlem, pláne hogy inkább óvakodnom kellene a férfinemű egyedektől. Nem bízhatok a férfiakban, semmilyen szín alatt. Úgyis csak elveszik, amit akarnak, és aztán otthagynak. Igazán tanulhatnék anya esetéből. Ennek ellenére azonban a fantáziámnak nem tudtam határt szabni, és az minduntalan olyan helyek felé haladt, ahol semmi keresnivalója nem lett volna. Mondjuk nem kellett volna azon filozofálnom, vajon hogy is nézhet ki Mark a pólója nélkül, és megvan-e a hat kockája. Ez nem egészséges dolog tőlem, hiszen alig ismerem, pontosítok, nem is ismerem őt semennyire! És ez a Debby is igazán kijöhetne a fürdőből, különben komolyan késve érkezek majd!  Bár nem igazán kellene a szobatársamon kiadnom a frusztrációm, pláne miután olyan kedvesen bánt velem, még ha el is rángatott inni a haverjaihoz. De elsősorban kedves és barátságos volt velem!

Ismét az órára pillantottam. Már csak tíz perc maradt a készülődésre, de a mosdó még foglalt, én pedig nem kezdek el a szobában öltözködni, tudva, hogy rajtam kívül van még valaki a szobánkban, és be is nyithatnak a többiek is, mondjuk Andy, aki előtt nem akarok meztelenkedni, és nem is lenne tanácsos. A végén még a netten landolok, esetleg az igazgatónál, és akkor repülhetek haza, és akkor minden hiábavaló  lenne, amiért eddig küzdöttem.    
– Haladéktalanul üss le, ha valaha is újra inni akarnék – vánszorgott ki a fürdőből végre-valahára Debby. – Ilyen rosszul utoljára a bankettemet követő estén voltam. Sokat kellett várjál?
– Á, még van időm – blöfföltem jóindulatúan, persze az igazságot is mondhattam volna, hogy alig maradt időm, így ma vizes hajjal, netán mosatlan fejjel kezdem az első egyetemista évem. De próbáltam mindenképpen barátságos lenni, és inkább hagytam, eléggé kínozta saját magát. Helyette inkább besiettem a fürdőbe, és hihetetlen sebességgel sikerült elkészülnöm, hajat és fogat mosnom, aztán meg is szárítkoznom. A ruháimat már csak találomra válogattam össze, egy sárga pólót kaptam magamra egy fekete farmerrel és szandállal, a hajamat pedig hátratűztem néhány csattal, és hagytam szabadon lógni, hadd száradjon még. Felkaptam a kis fekete válltáskám, és rohantam ki az ajtón, egyedül indulva el, mert Debby maradt még egy kicsit, hogy kissé elmúljon az émelygése. Bevallom, nem igazán örvendeztem, hogy teljesen egyedül induljak neki az ismeretlennek, viszont nem volt mit tenni, vagy megteszem ezt a barátnőm nélkül is, vagy maradok órák nélkül, ami egyet jelent az ösztöndíjam teljes elvesztésével, a hazautazással, és azzal, hogy folytathatom ez ezelőtti sivár életem. Követtem a tömeget, mert nem tudtam az utat, féltem segítséget kérni, de ahogy a juhok is teszik, indulnak a többiekkel, és lehetőleg elérnek a céljukhoz, hát így tettem én is, és szerencsémre sikerült elnavigálnom magam a hatalmas ajtóig, amin fehér tábla lógott vörös betűkkel: IGAZGATÓSÁG? TITKÁRSÁG. Vajon kell kopognom? Ha nem kopogok, és úgy nyitok be, mi történhet? Elvégre jogilag és államilag már felnőtt vagyok, csak nem szégyeníthet meg. Vagy mégis? 

Nem volt sem időm, sem lehetőségem tovább agyalni, mert épp akkor vágódott ki az ajtó, és egy barna bombázó libbent ki rajta, úgy tartva a kezében a papírkötegét, mint valami úri hölgy, aztán elsüvített mellettem, hátracsapva aranybarna fürtjeit, én pedig ott maradtam a nyitott ajtó előtt, szemben az asztalnál ülő középkorú, szemüveges nővel. A titkárnő felvonta szépen ívelt szemöldökét, úgy nézett vissza rám. Most akkor bejössz, vagy mi lesz? Hatalmas levegőt vettem, átléptem a küszöböt, és belöktem magam mögött az ajtót, megállva a régi, mostanra elkopott faasztal előtt.
– Neve? – kérdezte a nő a lapjait rendezgetve.
– Te..tessék? – dadogtam vissza zavartan, mert épp a falon lógó fekete-fehér végzőscsoport képe kötötte le a figyelmem, és egyáltalán nem figyeltem a kérdésre.
– Azt kérdeztem, hogy hívnak? – jött az érzelmek nélküli válasz.
– Öhm...Cloe. Cloe Snow.
– Első éves vagy, igaz? – nézett rám másodszor a nő. – Úgy látom, viszonylag erős óráid voltak a gimnázium alatt is, plusz ösztöndíjat is kaptál. Rendben. A felvételidnek megfelelően összeállítottam egy órarendet neked, ami tartalmaz mindent, amit kérelmeztél. Ha extra kreditet akarsz, gyere vissza, meglátjuk mit tehetünk. Keress valakit, ő majd körbevezet téged. Az előadások ma kettőtől kezdődnek, holnap pedig nyolckor. Délelőtti, délutáni egyaránt. A  vizsgák időpontjait majd kifüggesztjük. Emellett remélem, felvilágosítottak, hogy a kollégiumból nem léphetsz ki tizenegy után a kártyád és a személyid nélkül, és ha pótvizsgát akarnál tenni bármilyen okból, itt kell jelentkezned a kérvénnyel. Egyelőre ennyi.
A kezével mutatta, hogy mehetek, én meg haladéktalanul kisiettem az ajtón, hogy minél hamarabb eltűnhessek innen. Körülöttem kíváncsi szemlélők álltak a falnak dőlve, páran végigmértek, ettől csak megkétszereztem a lépteimet. Próbáltam minél előbb kijutni a szabadba, ahol nem nyomnak össze testek.  Már az ajtó közelébe férkőztem, mikor meghallottam a nevem valahonnan. Kapkodni kezdtem a fejem jobbra-balra, míg meg nem láttam a vadul integető Debbyt a barátja mellett állva, és vidáman kiabálva felém. Újra át kellett verekednem magam az emberek hadán, hogy odamehessek hozzájuk, egészen kifáradtam a végére, és több ember könyökölt az oldalamba, mint eddig valaha is.
– Máris végeztetek? – kérdeztem döbbenten, mert hát Debby utánam indult el, és mégis előttem meglett.
– Aha, ez a felsős előny. Másodévesen már csak kikapod az órarendet, aztán max kapsz egy figyelmeztetést, hogy a termekben nem lehet inni, cigizni, de ennyi. Bezzeg az elsősök – néztek össze Andyvel mindentudóan. – Épp Markot várjuk, valahol itt kell lennie. Ó, nézd, ott is van!
Mark nevének említésére furán megdobbant a szívem, és hirtelen igazgatni kezdtem magamon a formátlan pólóm. Nyugodj le, Snow, szóltam magamra. Ne viselkedj úgy, mint egy olcsó proli. Azért hátrafordultam, hogy megnézzem, hol is van az említett, de ahogy ráakadt a szemem, megmeredtem. Mark csakugyan ott állt, jól nézett ki, mint mindig, a szürke pólója ráfeszült a testére, a haja a szokásos összevisszaságban. Csakhogy a furcsaság a Markra csavarodó, szintén hihetetlenül jó kinézetű lány volt, akivel korábban futottam össze a titkárság ajtaja előtt. Döbbenten bámultam rájuk, mert furcsának tartottam mindezt azok után hogy Mark velem flörtölgetett a tegnap egész idő alatt, a kávézótól a buliig.
– Ő ki? – néztem Debbyt, aki fintorogva mérte végig a lányt.
– A lány? Ő Hillary, a kis hercegnőcske – felelte Debby gúnyosan. – Mark barátnője.
A MIJE?!! Zavartan, sértődötten és kellőképp mérgesen szembesültem a helyzettel, hogy bár Mark képes volt tenni nekem a szépet, és elhitetni minden lehetetlenséget, azért még egy olyan lánnyal jár, mint ez a Hillary, aki simán tarolna egy szépségversenyen.
– A háta mögött Hercegnőnek csúfoljuk – mondta tovább Debby, de én már nem figyeltem. Kellőképp felhúztam magam a kialakult helyzeten, dühöngeni akartam, de inkább magamat szerettem volna szidni, amiért annak ellenére, hogy tudtam, a férfiakban nem lehet megbízni, mégis elhitettem magammal, hogy Mark talán más. Itt az élő bizonyíték rá, hogy senki hímnemű sem érdemli meg a bizalmam, pláne nem az érdeklődésem. Ez egyszerűen hihetetlen! El se tudom hinni! Ez a Mark is csak egy mocskos nőcsábász!
– Nézd, idejönnek – hallottam az elmém távoli zugából Andy hangját, ám a figyelmem Mark és a barátnője összekulcsolt keze. Egymás kezét fogták, vagyis valószínűleg összetartoznak.

Szédülés fogott el hirtelen, aztán a fájdalom okozta hányinger jött. Forgott a világ, idegesen kapkodtam levegő után. Mark már alig fél méterre lehetett tőlem, tökéletes és hibátlan külsejű barátnője kezét fogva. Mark végigmért engem jöttében, ám én bár tudtam ezt, nem reagáltam semmit. – Sziasztok – köszönt Mark az ő laza stílusában. Hillary elnyávogta ugyanezt, úgy kapaszkodva az előbb említett srácba, mintha az el akarna szállni, és a földön kéne tartani.
– Csá – felelt vissza Andy. Debby arra se vette a fáradtságot, hogy viszonozza a köszönést, én pedig ugye még mindig a földet bámultam.
– Jó látni, Cloe – fordult most felém Mark, felkaptam erre a fejem, és utálattal néztem rá vissza. – Milyen az első napod.
Az ajkamba haraptam, válasz gyanánt csak összehúztam a szemem, és óvatosan Hillary felé pillantottam. A lány is engem nézett, valami volt az arcán, ami veszélyes is lehetett akár.
– Ismeritek egymást? Honnan? – kérdezte Hillary kissé éles hangon.
– Tegnap ismerkedtünk meg. Összefutottunk véletlenül, aztán ő is ott volt a bulin – rántotta meg a vállát Mark.
– Azon a bulin, ahova nem akartál elmenni? – húzta össze a szemét Hillary.
– Meggondoltam magam – jött a válasz.
– Érdekes – motyogta a csaj, aztán gyűlölettel telve végigmért a cipőmtől egészen a hajam búbjáig.
– Azt hiszem, most mennem kéne – találtam meg hirtelen a hangom, mert el akartam kerülni egy kínos szituációt. Látszólag Hillarynak már most se voltam szimpatikus. Meg mertem volna esküdni, hogy csendben azt motyogja, jól is teszem, ha lelépek innen.
– Máris? – vágott Debby szomorkás arcot. – El akartam menni egyet enni.
Rámosolyogtam, mire ő szorosan megölelt, amolyan barátnősen.
– Találkozunk később – válaszoltam, és még egyszer végignéztem a többieken, aztán megfordultam. Színtisztán láttam Hillary arcán, hogy egyáltalán nem kedvelt meg engem, sőt, épp ellenkezőleg. Biztos voltam benne, hogy még gondjaim lesznek vele az ittlétem során.                       
Szablon wykonała Sasame Ka dla Zaczarowane Szablony
CREDITS
Pngs Patterns